Emlékezetes filmes táncjelenetek 1. rész

A háromrészes táncos filmekről szóló sorozat után itt a következő poszt az emlékezetes filmes táncjelenetekről.


Olyan filmeket gyűjtöttem itt össze, amelyeknek ugyan nem a tánc áll a középpontjában, de szerepel bennük egy-egy olyan jelenet, amelyben a szereplők táncra perdülnek.


Lássunk néhányat (persze) a teljesség igénye nélkül:

Ponyvaregény (1994)


Vincent Vegát (John Travolta) az elfoglalt főnöke megkéri, hogy a feleségét Mia Wallace-t (Uma Thurman) vigye el a Jackrabbit Slim's nevű étterembe vacsorázni, és szórakoztassa őt egész este. Míg a vacsorára várnak az étterem ceremónia mestere táncversenyt hirdet ki. A nő gondolkodás nélkül jelentkezik a versenyre, és mivel Vincent nem szeretné, ha panasz lenne rá főnöke előtt, hogy nem járt a feleség kedvében ezért beadja a derekát.

Természetesen megnyerik a rögtönzött táncversenyt.

Tökös csaj (2002)


Jessica, a népszerű gimnazista lány ellop egy pár fülbevalót egy ezoterikus boltból. Nem sejti, hogy a fülbevalón átok ül. Fel is veszi, de az egyik felét elveszíti, amit Clive (Rob Schneider) a csirkefogó megtalál, és poénból fel is próbál. Másnap egymás testében ébrednek. Egész film alatt a lány (aki a fiú testében van) arra keresi a megoldást, hogyan változhatna vissza. Amíg nem tudják, hogy a fülbevaló a ludas, addig a barátnőkkel folyamatosan azon gondolkodnak, hogyan történhetett ez meg vele. Az egyik teóriájuk szerint egy rosszakarója átkozta el a lányt, akit úgy lehet felismerni, hogy a testét egy skorpió tetoválás díszíti. Van egy tippjük ki lehet az. Ennek felderítésére diszkóba mennek, ahol Clive csak táncolva tudja megkörnyékezni a gyanús lányt. Nagyon szórakoztató jelenet, rengetegszer visszanéztem.

Harry Potter A Halál Ereklyéi első rész (2010)


A sorozat legnyomasztóbb részei a Halál Ereklyéi címet kapták. Ezekben a részekben már nincs meg az a gyermeki varázs, nincs annyi vicces jelenet, hanem csak a halál fenyegetése járja át a film hangulatát. Harry és Hermione folyamatos életveszélyben vannak, egy sátorban tipródnak tehetetlenül, körülöttük a világ szétesőben van. Ron, akit mindketten annyira szeretnek éppen most hagyta ott őket. Harry a teljes elkeseredésben is minden erejével azon van, hogy kitartson, és kedves barátját Hermionét sem szereti szomorúnak látni, ezért, mivel jobb ötlete nincs, a rádióban hallott zenére felkéri táncolni. Kissé esetlenek, de itt a jelenet hangulata az, ami igazán hatásos, mert tudjuk, hogy csak arra a pár percre tudják elfeledni a körülöttük zajló rossz eseményeket.

Életrevalók (2011)


Philippe, a gazdag francia arisztokrata párizsi lakosztályában állandó ápolót keres maga mellé ugyanis egy baleset következtében nyaktól lefelé megbénult, csak a fejét tudja önállóan mozgatni. Az állásra rengetegen jelentkeznek, köztük sok a jól képzett ápoló. Driss, a fekete bőrű fiatalember igazából nem is az állásra akar jelentkezni. Csak arra van szüksége, hogy igazolást adjanak róla, hogy jelentkezett az állásra, ugyanis a harmadik elutasított jelentkezést követően kaphat csak munkanélküli segélyt.Az állást végül ő kapja meg nagy meglepetésére, ugyanis az arroganciájával, a lazaságával megtetszik Philippe-nek, mert Driss nem sajnálattal néz rá, pontosabban nem is érdekli, hogy le van bénulva.Megkezdi a munkát, és ezzel elkezdődik egy barátság is. Néhány héttel később Philippe születésnapján a rokonság és a barátok összegyűlnek és a szalonban egy komolyzenei együttes által előadott klasszikus zenei koncertet hallgatnak meg, mint minden évben. Driss majd meghal az unalomtól és az összegyűlt prűd társaságtól. A koncert befejeződése után bekapcsolja a magnót, és a saját stílusában táncolni kezd és másokat is erre biztat.


Nagyon vidám jelenet, számomra mégis nagyon megható, mert az az érzésem, mintha Driss Philippe helyett táncolna, ugyanis betegsége miatt ezt évek óta nem teheti meg. Philippe először megrökönyödik, majd hangosan kacag, ahogy a társaság többi tagja egyre jobban elengedi magát és táncra perdül. És ezzel Driss el is érte a célját.

Folytatjuk...

Forrás:
Egyes szövegrészek: port.hu 
Videók: youtube.com

Elkészült az újabb rész! Itt elolvashatod:

Emlékezetes filmes táncjelenetek 2. rész

Tetszett a bejegyzés? Szólj hozzá! (e-mail cím nem kötelező)

  • Kinga
    2016-12-12 14:10:40
    Mindet láttam, de most kedvem támadt újranézni őket :)

Az oldal teljes tartama szerzői jogvédelem alatt áll,

a tartalmak elektronikus vagy nyomtatott formában való utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.